Változás

Hulladékgazdálkodással foglalkozó ügyfélszolgálatunk esetében kérjük, hogy a +36 1 776 7777 számon vegyék fel velünk a kapcsolatot.

Cégünkről

Ingatlankezeléssel, vagyonhasznosítással és városgazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokat végzünk önkormányzatokkal, gazdasági szervezetekkel, társasházakkal, magánszemélyekkel kötött megállapodások alapján.

Múlt

A cég egyszemélyes tulajdonosa Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A társaság a jogelődökkel együtt már több mint 50 éve lát el Szombathelyen városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.

Üzemeltetés

A SZOVA Nonprofit Zrt. üzemelteti a Műjégpályát, a Tófürdőt, a Kalandvárost, és a fizető autóparkolókat.

Aktuális

Ilyen volt a Mikulás Kuckója a Sportházban

A Mikulás, mielőtt szánján december 5. éjjelén elindult volna, hogy megajándékozza a gyerekeket, ellátogatott a sportházba, ahol az AGORA kuckójában volt vendég.

A gyerekek 4-5 fős turnusokban kereshették fel a nagyszakállút, a dalokat követően pedig megkapták névre szóló ajándékcsomagjaikat, néhány kedves szó kíséretében.


 


Nem ez volt az egyetlen program a Művelődési és Sportházban, több foglalkozással kedveskedtek a Mikulásra várakozó kicsiknek, a szervezők egy játszószőnyeggel is készültek, de a SZOVA Nonprofit Zrt.-vel való együttműködésnek köszönhetően kézműves programok sora is várta az érdeklődőket.
 

 
Egészen este hét óráig várták a családokat, több mint száz gyermek fordult meg a Mikulás kuckójában, a karon ülőtől egészen a 6-8 éves korosztályig.
 
A Szombathelyi Televízió anyagát ide kattintva nézhetik meg.



A fotókat Nagy Zoltán készítette.

Pillanatképek a mai reggelről

A SZOVA Nonprofit Zrt. munkatársai minden nap azon dolgoznak, hogy Szombathely egy élhető, tiszta és rendezett város legyen. Utcákat, járdákat, bicikliutakat takarítunk, most éppen azt mutatjuk meg, hogyan szépült meg a Thököly Imre utcai gyalogos aluljáró.

A kézi erő mellett az egyik legújabb seprőgépünk segítségét is igénybe vettük.
 

Szombaton zárva lesz a hulladéklerakó

Tisztelt ügyfeleink!

A SZOVA Nonprofit Zrt. üzemeltetésében működő, Erdei Iskola úti hulladéklerakó telepen szükségessé vált a hídmérleg karbantartása, ezért - a meteorológiai előrejelzést is figyelembe véve - szombaton (2022.12.10.) a telep ZÁRVA TART.

Megértésüket köszönjük.

Az Ady tér és környéke is megtisztult

Az utcatakarítási munkálatokat Szombathely MJV Önkormányzata a tervek szerint 2023 tavaszán folytatja, de természetesen a SZOVA NZrt. munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy rendezett, tiszta környezetben élhessünk a városban.

Az Ady tér és környéke komplex megtisztításával folytatódott a 2022-es őszi utcatakarítási program Szombathelyen. Az érintett területet a szombathelyi közterület-felügyelet munkatársainak segítségével zárták le, hogy az autók ne parkoljanak be a területre, így másnap a SZOVA Nonprofit Zrt. és a Szompark munkatársainak azokat a részeket is sikerült megtisztítaniuk az útpadka mellett, amelyeket máshogy nem lehetséges.

 


További képeket a SZOVA Nonprofit Zrt. Facebook oldalán találnak!

Munkatársakat keresünk

HULLADÉKGYŰJTŐ SEGÉDMUNKÁS

Munkaszerződés típusa: határozatlan.
 
FELADAT: A hulladékgyűjtés során az autóval együtt haladva a gyűjtőedények gépjárműhöz történő mozgatása, majd az ürítés utáni visszahelyezése.


AMIT KÍNÁLUNK:

  • Biztos munkakörnyezet
  • 1 műszakos munkarend, szabad hétvége
  • Cafeteria
  • 13. havi fizetés
  • Jelenléti bónusz
  • Mozgóbér

Barátságos légkör, segítőkész és támogató csapat, igényes munkakörülmények, hosszú távú, biztos munkalehetőség várja egy stabil hátterű vállalatnál.

Akár azonnali kezdéssel!


ℹ️  ☎️   Jelentkezni a +36 20 291 2223-as telefonszámon, vagy személyesen a SZOVA Nonprofit Zrt. Jászai Mari utca 2-es szám alatt található telephelyén lehet.

 

 

..68 69 70 71 72 73 74 75 ..

Közzététel

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. tv. alapján a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság az elektronikus közzétételi kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti.

2009. évi CXXII. törvény
végrehajtásával kapcsolatos közzététel

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről.
További részletek »

Pályázatok